Az önismeret kapcsolatainkban

Az önismeret hangsúlyossá vált fogalom napjainkban, sokféle formában és helyen találkozhatunk vele.  A pszichológiában kiemelt jelentőséget tulajdonítunk neki, összekapcsolódik a tudatosság fogalmával, egyfajta törekvés az irányba, hogy egy ember összefüggéseiben lássa motivációit viselkedésével, képessé váljon kontrollálni a saját életét.

Mivel életünket kapcsolatok hálójában éljük, pszichológiai lényként alapvetően szükséges a társas közeg ahhoz, hogy kellő önbizalommal rendelkezzünk és jól érezzük magunkat. Szociál-, és személyiségpszichológiai kutatások, elméletek bizonyítják, hogy a társas kapcsolatok minősége meghatározó az életminőség szempontjából. Kihat testi, lelki egészségünkre, teljesítményünkre, közérzetünkre. Születésünk pillanatától fogva személyiségünk alapvetően társas interakciók mentén fejlődik, és egész életünk során folyamatosan az én és a másik viszonylatában határozzuk meg magunkat.

A pszichológián belül az úgynevezett pszichodinamikus modell képviselői azt hangsúlyozzák, hogy a viselkedést főképp tudattalanul ható pszichés erők határozzák meg, melyek egymással dinamikus kapcsolatban állnak, vagyis ezen erők együttes, ám korántsem statikus működése határozza meg alapvetően az emberi cselekvést.

Ha két ember kapcsolatba kerül egymással, akkor tulajdonképpen ez a kapcsolati mód a bennük zajló pszichés erők mentén történik. Ha saját belső pszichés működésünkkel tisztában vagyunk, akkor képessé válunk arra, hogy kapcsolatainkban tudatosabban vegyünk részt. Ha látjuk saját belső működési módunkat, esetleges szorongásainkat, frusztrációinkat, amelyekkel egy kapcsolatba belépünk, akkor képesek vagyunk ezekre befolyást gyakorolni. A legtöbb ember társas kapcsolataiban az önmagáról alkotott kép, korábbi kapcsolati tapasztalatai alapján van jelen és kellő önismeret nélkül saját szorongásait, frusztrációit beleviszi a másik emberrel való kapcsolatába, megalapozva ezzel az aktuális vagy jövőbeli konfliktusokat.

Ha jól működő és harmonikus emberi kapcsolatokra vágyunk - legyen az párkapcsolat vagy munkahelyi kapcsolatok -, érdemes végigelemezni másfajta nézőpontból is a kapcsolati konfliktusainkat. Ha ezt tesszük, azt fogjuk tapasztalni, hogy a legtöbb kapcsolati konfliktusban energiáink jelentős részét azzal töltjük, hogy a másik ember viselkedését elemezgetjük, vele foglalkozunk, és próbáljuk megmagyarázni, hogy őt mi mozgatta, miért állt elő a konfliktus miatta.

Önmagunk igazában biztosak vagyunk, saját élményeinket, érzéseinket és viselkedésünket kevéssé nézzük át tüzetesen. Azonban ha ennek ellenkezőjét tesszük, és abból indulunk ki, hogy konfliktusaink belső pszichés működésünk termékei, amelyek valójában bennünk zajlanak, csak a partnerünkre vetítve kívül éljük meg őket, akkor képesek lehetünk nézőpontot váltani. Azaz a másik helyett önmagunkba mélyedve elkezdhetünk ránézni arra, mit is éreztünk mi magunk, mit is gondoltunk magunkról a konfliktusban, és ezek mentén mi hogyan is viselkedtünk, hol voltunk felelősek azért, hogy a helyzet kialakult.

Ha ilyen szemüvegen keresztül közelítjük meg kapcsolatainkat, akkor előbb, utóbb rátalálunk valami nem teljesen láthatóra, amelyről kiderül, sokkal inkább rólunk szól, mint a másikról. Ugyanakkor fontos látnunk, hogy az önmagunkba mélyedés nem könnyű feladat, sok nehézséggel és szenvedéssel jár együtt.

Természetesen okozhat kisebb, nagyobb "krízist" egy-egy ilyen  felismerés. De fontos tisztában lennünk a krízis lélektani jelentőségével is, hiszen maga a krízis fogalmának definíciója érdekes összefüggésekre világít rá. A krízis szó kínai írásjegye remekül szemlélteti azt a kettősséget, ami egy ilyen helyzetben megjelenik. Az írásjegy két alapjelből tevődik össze: az egyik jelentése "veszély", míg a másiké "lehetőség". És bár a krízis szélsőségesen megterhelő élethelyzetet jelent, a kevésbé megterhelő, de alapvetően kellemetlennek felfogott változások megélése is nagyban függ attól, hogy milyen oldalról, hogyan fogjuk fel azokat. Ha egy kapcsolati konfliktus mentén megélt kellemetlen felismeréshez jutunk önmagunkról, az segíthet abban, hogy elemezzük, vizsgáljuk saját szerepünket, a konfliktus kialakulásában, és ennek kapcsán önmagunk és viselkedésünk megfelelő változtatásával új lehetőségek felé nyithassunk. Ha tudatában vagyunk annak, hogy mi magunk hol vagyunk benne konfliktusainkban, akkor a másik emberrel való kapcsolatunkon javíthatunk, mivel ha mi magunk változtatni kezdünk viselkedésünkön, a dinamikai törvények alapján óhatatlanul változni fog a másik ember velünk való viselkedése is. Érdemes tehát kritikus szemmel önmagunkba mélyedni, hiszen ezzel kulcsot kapunk a változtatáshoz és kapcsolataink alakításához.

Porkoláb-Minarik Annamária

klinikai szakpszichológus