A sikerorientált világban a férfiak hamar megtanulják, hogy az áldozat iránti könyörületesség veszélyezteti saját pozíciójukat. Ez a világkép azonban az érzéketlen ember kitermelője, ahol a teljesítmény mindenek felett áll. Ahhoz, hogy ez létrejöhessen, a férfinak ki kell fejlesztenie egy olyan personát (szerepszemélyiséget), amelyet a patriarchiális értékek jutalmaznak. Ennek látszólagos nyeresége a férfi számára mindaz, hogy perszónája segítségével megszűri azokat az információkat, helyzeteket, amelyek énje teherbíró képessége szempontjából fontosak, azaz a választott személyiség mentén kizárhatja tudatából mindazt, ami összeférhetetlen azzal, és feszültséget kelt benne. És ha innen nézzük, könnyen érthetővé válik az is, hogy a teljesítménykényszer miatti rohanás mögött sok esetben az áll, hogy ne kelljen szembenézni a az elfojtott érzelmek és fájdalmak miatti feszültségekkel.
Ha a szeretetet hatalomra cseréljük, elérhetjük ugyan a status quo látszólagos legyőzhetetlenségét, de vajon milyen áron? Az ár a pszichikus és ezzel kihatásban a testi működések mentén jelentkezik. Aki érzéketlen, előbb utóbb szociálisan kirekesztetté válik, a szeretetkapcsolatai tönkremennek, és egy idő után már csak a tükör marad valódi társául. Ez pedig izolációt jelent, aminek következménye igen negatív a személyiség szempontjából. Minden ember alapvetően társas lény, mind a pszichés jólétünk szempontjából, mind identitásunk fenntartásához alapvető a mások általi elismerés, elfogadás és a szeretet kapcsolat.
De honnan veheti észre valaki, hogy tévúton jár?
A jungi alapfunkciókra (gondolkodás, érzés, intuíció, érzékelés) visszatérve, ha valamelyik irányultság vagy funkció túlzottan dominál a személyiségben, akkor az ellentétpárja elnyomva marad. Azaz ha valakinek az irányultsága pl. érzékelő (azaz túlzottan a külső ingerekre figyel) akkor intuitív oldala (belső, mély megérzései) háttérbe szorulnak. A személyiség teljes kibontakozásához - azaz harmonikus működéséhez, és kiegyensúlyozottságához) minden funkció és irányultság fejlesztése szükséges. Az elnyomott funkciók erősítése érekében ezért a tudattalan folyamatosan jelzéseket küld az egyénnek szimbolikus formában. Sokszor ezek a jelzések észrevétlenek maradnak( pl. apró konfliktusainkat ledegradáljuk, a másik hibájának tulajdonítjuk) arra kényszerítve mélyebb pszichénket, hogy egyre erősebb jelekkel próbáljon szembesíteni bennünket, hogy tévúton járunk.
Az apró jelek- a szeretet kapcsolatok romlása, az emberek "érthetetlen " reakciói" vagy sok esetben a kísérő testi tünetek (szorongás, vegetatív
reakciók, idegesség, szívproblémák, baleseti hajlam, stb), mind-mind jelzés értékűek. Ha nem vesszük figyelembe ezeket a jeleket, egyre nagyobbak formájában üzen a tudattalan, így olykor drasztikus a megállítás, pl. egy infarktus, vagy a családi , baráti kapcsolatok széthullása a - pszichikus értelemben vett- magány.
És persze elképzelhető a tudattalan olyan megoldása is, amikor hirtelen "személyiségváltozás" következik be, és a pl. szélsőségesen racionális férfi egyik napról a másikra szélsőségesen érzelem vezéreltté válik, mindannak az ellenkezőjét téve, amit korábban magáénak vallott. Ez a tudattalan kompenzációja, az elnyomott funkciók felszínre hozatalával. Sajnos ez szintén megterhelő mind a személynek aki átéli, mind a környezetének, akiket sok esetben hibáztat, kirekeszt, ignorál.
A tudattalan figyelmeztet, hogy extroverzió helyett lassítani, befelé figyelni kell, és, hogy érdemes napról napra " tükörbe nézni"- legyen az önvizsgálat, vagy mások tükrének befogadása. Önismerettel, introverzióval esélyt kap arra az ember, hogy egyensúlyt teremtsen és ezzel önmagához közelítsen, apró, kontrollált lépésekben, kiküszöbölve a tudattalan szélsőségesnek megélt megoldási formáit.
Porkoláb-Minarik Annamária
klinikai szakpszichológus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése