Az építő jellegű veszekedés

Ahhoz, hogy egy kapcsolat pszichológiai értelemben egészségesen működjön, szükséges, hogy kifejezzük érzéseinket, legyenek azok pozitívak vagy negatívak. Ez azt is jelenti egyben, hogy minden egészséges kapcsolatban előfordulnak nézeteltérések, viták, de az korántsem mindegy, hogy egy vita konstruktív, azaz építő vagy destruktív, azaz romboló eredménnyel zárul.

Fókuszáljunk most a negatív érzésekre, pontosabban azokra, amelyeket a Párunkkal való nézeteltérés közben élünk át. Hogyan lehet vajon konstruktívan, azaz építő jelleggel vitázni? Hogyan tudjuk kifejezni feszültségeinket, negatív érzéseinket úgy, hogy mi közben az általunk átélt feszültség csökken addig társunkat se romboljuk le?

Az amerikai Anthony Wolf (klinikai szakpszichológus) egy egész könyvet szentelt a témának, amelyből szemezgetve kivettem néhány gondolatot, és tovább szőve most néhány tippet szeretnék adni a harmonikusabb kommunikáció érdekében.

Talán az első, és legfontosabb tipp, hogy vegyük észre a vita kapcsán magunkból előbújó “Gyermeki –Én-t”. A Gyermeki Én ugyanis  egy sértődékeny, makacs, és mozdíthatatlan oldalunk, amely még akkor is harcol, amikor már egyértelmű, hogy felesleges. Próbáljunk meg Felnőtt énnel benne lenni a vitában, ahol a győzelem és a pillanatnyi siker elérése helyett a hosszan tartó harmónikus kapcsolatot tartjuk szem előtt. Ha a másik fejéhez vágunk indulatból sértéseket, vagy bezárunk és nem halljuk meg az ő igényeit, akkor a viták rombolni fogják kapcsolatainkat egyre inkább eltávolítva  a két embert egymástól.

A második legfontosabb, hogy maradjunk minden esetben a  vita tárgyánál, azaz ne kezdjuk el egymást szapulni és azt bizonygatni, hogy kinek is van igaza. Csak a tényt nézzük, ami miatt a nézeteltérés kialakult, mert elképzelhető, hogy alapvetően nincs is akkora feszültség közöttünk az adott témára vonatkoztatva, csak mindannyian mögé tettünk valami más, sokkal személyesebb dolgot, érzelmet, ami elvitte a beszélgetést a vita irányába.

Végül a harmadik tipp, hogy  ne akarjuk mindenárom megoldani a helyzetet, ne hergeljük bele jobban magunkat a vitába, mint szükséges. Mindkét fél mondhassa el a véleményét, és ha nincs közeli álláspont, akkor zárjuk le a vitát (ez lehet átmeneti, vagy végleges lezárás a vita tárgyától függően). Van  olyan állapot, amikor jobb egy kicsit távolabb menni, lehiggadni, és állni hagyni a dolgokat. Így később visszatérve lehet, hogy az adott helyzet már nem is tűnik  olyan feszültséggel telinek. Sokszor elég annyi is, hogy kimondhattunk az érzéseinket, hiszen ezáltal megkönnyebbülünk, megéltük, hogy társunk meghallgatott, odafigyelt rank. Azaz nem minden esetben kell az igazunkat megvédeni, kijárni, néha elég csak figyelni vagy a kimondás által megkönnyebbülni.

Porkoláb-Minarik Annamária

klinikai szakpszichológus