Meglepő lehet a cikk tartalma ezen az oldalon, mivel ez a blog a nőiségről szól. Mégis úgy gondolom, nem kis létjogosultsága van itt egy férfiakról szóló írásnak, hiszen szó nélkül nem mehetünk el a férfiak mellett, ők alappilléreink nőiességünk megélésében.
Ha ma valaki igazán sikeres, erős férfi akar lenni, sajnos hajlandónak kell mutatkoznia arra, hogy elnyomja az érzelmeit, és, hogy a világ elismeréséért és a sikerért folytatott küzdelmet a családi kötelék elé helyezze. A versenyorientált helyzetekben, nincs helye a sérülékenységnek, gyengeségnek, a versenyben vagy nyer, vagy veszít valaki, így elfogathatatlan az ellenség iránt érzett empátia, részvét. A patriarchális világkép erősíti a felsőbb hatalomnak való engedelmesség értékét, és a hatalom megtartása az elsődleges cél, bármi áron, amely azonban erőszakos helyzetekhez vezethet. A patriarchátus világkép egyenlőséget tesz a gyengeség, tehetetlenség és a saját sebezhetőségünkről kialakított felfogásunk közé. Mindezek hatására, érthető, hogy a férfiak nehezen beszélnek érzéseikről.
Mielőtt közelebbről megnéznék e téma pszichés vetületét, pár szóban Carl Gustav Jung nevéhez fűződő jungi analitikus irányzat személyiség koncepcióját szeretném ismertetni, a szerepelmélet, a személyiség irányultsága és a tudat funkcióinak bemutatásával. A szerepelméletből jelen téma aspektsából amit kiemelnék, az a persona, a társas alkalmazkodás maszkja az arc, amit a külvilág felé mutatunk a kívánatos szerepekkel. Persona szerep pl. a férfiak esetében az ’Apa szerep’, ’Fiú szerep’ , ’Főnök szerep’,’Férj szerep’, stb. A persona alakulására mind a szocializáció, mind a bennünk lévő archetípusok (tudattalanban rejlő tartalmak) befolyással vannak. A persona azonban sokszor torzul, ilyen torzulás pl.: ha a személy egyes szerepei túl merevek, túl gyengék, ha túl nagy az eltérés a kívánt és a reális szerep között, ha túlzottan azonosul az én valamelyik szerepével, ha képmutató, vagy ha nem képes az életkorához, társadalmi szerepéhez illeszkedni. A perszóna poláris ellentéte az árnyék személyiség , mindaz, ami nem akarunk lenni, amit elfojtunk. Jung mélylélektanában a persona és az árnyék személyiségtényezői mellett, igen hangsúlyos a személyiség két fő irányultsága is az introverzió és extroverzió is, amely a külső avagy belső világ felé való érdeklődés. Az introvertált személyre jellemző, hogy a személyisége a belső, szubjektív ideák alapján alakul ki, és önállóságra törekszik. Az extrovertált személyiség az objektív világ, a tárgyak és emberek hatása alatt áll, szüksége van másokra. Bár mindkét típus jelen van minden emberben, az egyik típus dominál a személyiségben. Ezek mentén a tudatos én által irányított négy fő funkció jelenik meg, amelyek a környezethez való alkalmazkodást segítik, két-két ellentét párban, a: gondolkodás - érzés, intuíció - érzékelés. A mai emberre jellemző a gondolkodás funkciója, racionális, logikus és okos. Segédfunkciói az érzékelés és az intuíció. Ezek képesek kompenzálni a gondolkodás egyoldalúságát. Akinek a tudat működését meghatározó funkciója a gondolkodás, annak a tudattalanját az érző funkció határozza meg. Azaz, ha túlzottan dominál a gondolkodó funkció, az érző a tudattalanon keresztül fog munkálni. És ugyanígy, akinek az intuíció a tudati fő funkciója, a tudattalanja érzékelő lesz. A személyiség fejlődése magával hozhatja a tudattalan funkciók kiteljesedését. A pszichikum önszabályozó rendszer, azaz az ellentétek egyensúlyára épül, ezért fontos, hogy az egyensúlyt az adja, ha az ellentétek kiegészítik egymást. A tudattalan és a tudatos egyformán fontos, így a működésüket meghatározó funkciók is. A tudat tulajdonképpen hasonló, mint egy fénycsóva, amely által csak azt látjuk, amire odavilágítunk. Nagyon fontos, hogy a tudattalan tartalmak is beintegrálódhassanak a tudatba, mert ezáltal láthatjuk teljes önmagunkat, illetve a minket körülevő valóságot. Ezért különösen fontos a mások tükrében való önvizsgálat, hiszen a saját tudatunk fénycsóvája sokkal kevesebbet enged láttatni, mint ha mások szemével is megnézzük önmagunkat. Természetesen örökletesen adott, hogy melyik irányultság és funkció erős bennünk, ugyanakkor tőlünk függ, hogy melyiket, mennyire műveljük ki.
Visszatérve a sikerorientált férfiak személyiség alakulására, elmondható, hogy a szocializáció igen korán megkezdődik, a gyermekeket már születésük pillanatától a nemek szerint eltérő módon, eltérő elvárások mentén nevelik a szülők. A kisfiúktól más viselkedésmintákat, más érzelmi reakciókat címkéz helyesnek a környezet, mint a kislányoktól. De ez nem csak a tudatos nevelésben, hanem az önkéntelen, tudattalan reakciókban is megnyilvánul, másképp reagálnak a felnőttek az eltérő nemű gyermekekre. A fiú gyermekek igen korán megtanulják elfojtani érzelmeiket, hiszen már 3-4 éves korban a szülők és a környezet jutalmazza a hősies magatartásformát- ami annyit tesz, hogy a kisfiú nem mutathatja, nem élheti ki a fájdalmait, ellenkező esetben büntetés jár. Ugyanígy a túl érzelmesnek címkézett fiúgyermek is "büntetésnek" van kitéve az ösztönös viselkedésért, ezért hamar megtanulja elfedni érzelmeit, amellyel egy életre szóló viselkedésminta alapjait sajátítja el. Sok felnőtt férfi akarva sem képes beszélni az érzelmeiről, hosszú idő, míg leperegnek az évek alatt felépített védőbástyák. A férfiak sokkal hamarabb beszélnek racionálisan megfogható, feladatorientált helyzetekről, megoldásokról, mint a bennük lakozó feszültségekről, fájdalmakról avagy szorongásokról. A másik nem hajlamos félreértelmezni a férfiak ’racionális’ megnyilvánulásait, és könnyen megcímkézik a férfiakat empátiátlansággal, mi több, a férfiak ezt hajlamosak elfogadni. A valóság pedig csak arról szól, hogy nem engedik meg maguknak, hogy azt érezzék, amit a nők, a megbántottságot, sebezhetőséget, hiszen az státuszukban fenyegeti őket. Sok esetben ez nem tudatosul, a reakcióktól és a bennük mélyen elnyomott érzelmektől ugyanakkor bizonytalanságot, szenvedést élnek meg. A belső bizonytalanság, elfojtott érzelmek által keltett érzéseket úgy próbálják jelentékteleníteni, hogy nem beszélnek róla, és elterelik a figyelmüket, hogy ne is kelljen azokra az érzésekre gondolniuk. Azokat az érzéseket engedik be, amelyek cselekvésre sarkallják őket (pl. a szerelem), vagy amivel valamely konkrét eredményt érhetnek el. Azokkal az érzelmekkel, amik sebezhetővé, tehetetlenné teszik őket, jóval óvatosabban bánnak.
foly. köv....
Porkoláb-Minarik Annamária
klinikai szakpszichológus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése