Napjainkra egyre jellemzőbb az az élethelyzet, hogy a gyerekek nem repülnek ki időben a családi fészekből, azaz nem ritka, hogy fiatal felnőttkoruk jelentős részét továbbra is a szüleikkel együtt élve élik. Érzékeny és érdekes témakör boncolgatni, vajon mi minden áll ennek a jelenségnek a hátterében.
Tény, hogy sokszor gazdasági kényszer az együttélés, nem pszichológiai probléma, ilyenkor jellemzően mindkét fél megéli a kényszer szülte negatívumokat.
De gyakorta látjuk azt is, hogy a kettő összefonódik, vagy éppen a gazdasági helyzet takarja el a háttérben meghúzódó,gyakran nem tudatos pszichodinamikai folyamatokat.
A leválás természetes pszichológiai folyamat, az önállóság és a felnőtt autonómia kialakulásának alapvető mozzanata. Ha a leválás valamelyik oldalról nem támogatott, akkor ellentétes erők dinamikai hatása miatt könnyen beleragad a fiatal felnőtt a gyerek, míg a szülő a szülő szerepbe. A fiatalban a leválási nehézség vagy képtelenség számos pszichés diszkonfort érzést adhat, mint például annak szorongató érzését, hogy mennyire sikerül teljesíteni az életfeladatait,vagy megvalósítania önmagát, legyen szó a munkájáról vagy a családalapításról.Ha egy fiatal felnőtt eredeti családjánál otthon lakik, óhatatlanul kicsit gyerekszerepben marad. A gyerekszerep mentesíti számos élethelyzetben a felelősségvállalástól, az apróbb és nagyobb kihívások megtapasztalásától, amely révén adaptálódó készsége, megküzdési mechanizmusai sérülnek, nem beszélve az akadályozott önismeret, illetve önértékelés fejlődésétől.
A leválásban,elengedésben az önmagunkban vetett hit és bizalom erősődése is benne van, hiszen tapasztalataink alapján mélyül viselkedésrepertoárunk és személyiségünk is.
A fiatalok szemszögéből van még egy, a leválást nehezítő tényező. A rendszerváltás után, épp a mai a harmincas korosztály maradt követendő minta nélkül. Hiszen a szülők által mutatott életstratégiák a mai világban már kevéssé érvényesek. Új modelleket, új szerepeket kell kialakítaniuk, úgy, hogy közben az ötvenesek azt közvetítik, hogy nehezen megélhető ez a világ, mert furcsa és egészen más, mint az előző. Ilyen bizonytalan helyzetben pedig előfordulhat olyan állapot, hogy a személyiségfejlődés megreked, vagy visszacsúszik egy korábbi, alacsonyabb szintre, ahol a megküzdési stratégiák még jól beváltak.
De a fentiekből is érezhető, hogy a leválás problematikája nem egy, hanem kétirányú folyamat. Gyakran a szülő sem tud elengedni, nem hagyja leválni a gyerekét. Az ilyen szülő számára a gyermeke adja identitása jelentős részét, így saját személyisége kerül veszélybe azáltal, ha gyermeke kirepül a fészekből. A leválást nem engedő szülő igazi fenyegetettségként éli meg gyereke távolodási kisérleteit, és gyakran tudattalanul a fiatal felnőttben bűntudatot alakít ki, amiért az el akarja hagyni a szülői házat. Azok a fiatalok, akik nagyobb énerővel rendelkeznek, jobban lázadnak és kivívják maguknak az autonómiát, jó esélyük van az ilyen szülőktől is leválni. Akik viszont ebben kevésbé jók, azokat a szülők jobban tudják befolyásolni,és tudatosan, vagy tudattalanul, de magukhoz láncolják gyerekeiket. Ezzel azonban ártanak neki, és gyakran sajnso túl késő, mire a fiatal-aki addigra már nem is annyira fiatal- rádöbben, hogy kihagyta életfeladatait a családidinamika hatására.
Fontos tehát szem előtt tartani, hogy a szülői védelem egy idő után nem biztos, hogy segíti a felnőtté válást. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, a fiatal felnőttnek meg kell tapasztalnia néhány nehezebb élethelyzetet, kisebb kríziseket, amiken túljut, amiket megold és amikből tapasztalatokat szerez, mert ezek a tapasztalatok segítik az érlelődést és a későbbi felelősségvállalást. Az a szülő, aki bízik önmagában,és abban, hogy jó munkát végzett gyermeke felnövekedéséig, el meri engedni gyermeke kezét, mert megfelelő útravalókkal látta el az élet változatos területein.
Porkoláb-MinarikAnnamária
klinikai szakpszichológus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése