Kiváló írás az egészséges személyiségfejlődés egyik meghatározó feladatáról....
Kiváló írás az egészséges személyiségfejlődés egyik meghatározó feladatáról....
"A fiam odajött, és azt mondta: 'Apu, van egy nagy problémám, segíts megoldani!' Ilyenkor az ember megigazítja a nyakkendőjét, kihúzza magát – nem hiába vagyok pszichológus, a tizenéves fiam hozzám fordul a problémájával! Ez nagy dolog! 'Tessék, fiam, állok rendelkezésedre.' És előállt egy valóban létező problémával. Ilyenkor az ember gondolkodik egy ideig, és megpróbál valami használható megoldást ajánlani. A gyerek szintén elgondolkodik: 'Igen apu, ez jó. De… ezért és ezért nem használható.' Hát van valami abban, amit a srác mond, találjunk egy másikat. Erre megint ugyanaz jön: 'Igen, apu, ez is jó, de…' Akkor az ember már nyel egyet. Harmadikat már nehéz, a legtöbb szülő ezt nem is vállalja. Én még egy harmadikat is vállaltam, amire természetesen ugyanaz a válasz jött: 'igen, de'. Aztán a gyerek megköszönte szépen, hátat fordított, és a hátából sütött a gúny. 'Tessék! Ennyit érnek az ősök!' És én tudtam, hogy ez kell neki: bizonyíték arra, hogy mindannak, amit rólam kicsi fiú korában gondolt, a kilencven százaléka nem igaz. Hogy esendő ember vagyok. Neki kellenek erre a bizonyítékok, hogy önmagává tudjon válni. A szülők ezt nagyon nehezen viselik – nemcsak a játszmákat, de általában azt a folyamatot, amikor a gyerekük szemében leértékelődnek. Pedig ez elkerülhetetlen, mert azon a magas szinten, ahol a gyerek minket korábban elképzelt, nem lehet az életet leélni. Teljesen egyértelműen értékvesztésnek kell történnie, hogy ne alulról fölfelé kelljen ránk néznie, hanem egy síkban legyen a tekintetünk." Dr. Ranschburg Jenő
