És boldogan éltek, míg meg nem haltak…..
….így fejeződnek be a tündérmesék, sok-sokkisleány és kislegény memóriájába vésődve. A valódi életben pedig itt kezdődika reális kapcsolat, minden megmérettetésével együtt.
Minden szerelmi kapcsolat első időszaka, amézesheteket idéző egmásba olvadás. Ilyenkor a nagybetűs szerelem felülírja a realitást. A legjobb oldalunkat adjuk, és a másik legjobboldalát kapjuk. Hiszen hóditunk és meghódíttatunk. De mit is jelent mindez egy kicsit közelebbrőlés mélyebbről szemügyre véve? A szerelem kialakulásakor rengeteg azideaképek mentén megélt pillanat, tetszik vagy sem, de ideáink mentén választunk. Valamit, vagyvalakit meglátunk a másikban, valaki vagy valami olyat, aki, ami egyezik azzala vággyal, képpel, amelyet gyermekkorunk óta ábrándjainkban őrzünk leendőtársunkról. És mi magunk is ideális képünknek megfelelően viselkedünk,beteljesítve társunk saját magában őrzött ideális ábrándjait. De nem kellmegijednünk, mert ezzel semmi gond nincs, amióta világ a világ és a trubadúrokénekelnek a szerelemről, így működünk.És ez biztosítja számunkra, hogy megélünk ezernyi csodát. A szerelem ettől olyan, mint a mozivásznon, tulajdonképpenszó szerint az, hiszen mozivászonként vanjelen társunk számunkra, beleláthatjukmindazt amire vágyunk. És mi magunk is mozivászonként funkcionálunk neki, teretadva az ő vágyainak. Pszichológia terminusban fogalmazva projektálunk, azazrávetítjük a másikra saját belső vágyainkat, érzéseinket. Mindezt könnyűmegtennünk, hiszen a kapcsolat elején kevés információnk van a másikról, ígysokkal könnyebb saját vágyaink mentén felépíteni róla a képet. De mindez idővelelillan, és valójában a kapcsolatok innentől válnak reálissá, innentőltanulhatunk önmagunkról is többet, és innetől kapunk teret a fejlődésreis. Azáltal, hogy egyre jobbanmegismerjük a másikat, törvényszerűen egyre kevesebb újdonságot és meglepetésttart számunkra a kapcsolat. És mivel azújdonság izgalmas, várakozással teli, míg a rutin megszokott, és nem hoz nagyamplitudójú izgalmakat, ezért fel kell készülnünk ennek elfogadására. Ennekidőfaktora megközelítőleg 1,5-2 év, körülbelül ennyi idő míg a szenvedélyes szerelem átalakul társszerelemmé.
De mit kezdenek a Párok ezekkel az új érzésekkel,új kapcsolati mínőséggel?
Sokan ilyenkor azt gondolják, kihült akapcsolat, vagy valami baj van vele, miközben csak annyi történt, hogy egykicsit reálisabbá vált, új szintre lépett, más mínőségeket hozva maga után. Ezminden kapcsolat velejárója, még a legnagyobb betűs szerelmi kapcsolaté is,pusztán csak idő kérdése mikor szembesülünk vele saját életünkben.
Az, hogy felismerjük –e, hogy mi zajlikbennünk, velünk, és, hogy mit kezdünk mindezzel csak rajtunk múlik. El tudjuk-efogadni a változást, és meg tudjuk-e élni a realitást, vagy ragaszkodunkideaképeinkhez, és magunk mögött hagyjuk az egészet- egyéni döntés kérdése.
Aki nem ismeri fel, hogy a kapcsolatban bekövetkezett változás nem egyvégállapot, pusztán csak az ideaképek elengedésének időszaka, az csapdábaeshet, és beleragadva ideaképébe, újabb és újabb mozivászonként használhatótársat keres. De ez semmi más, mintsem egyfajta menekülés a realtás elől,gondolván, hogy a probléma kívül van, a másik partnerben. Pedig a változást nem kívül kell keresni, a hanemönmagunkon belül. Aki állandóan az új izgalmat, új szenvedély hajszolja, beleragadsaját csapdájába, hiszen csak ideákat kerget, amelyek törvényszerűen ralitássáválnak újabb 1,5-2 év elteltével. És ilyenkor kezdődik minden előlről, deminden egyes alkalommal egy sérültebb énképpel, és a kudarc és sikertelenség árnyékával kísérve.
Ha azonban tisztában vagyunk azzal, hogyvalójában mi történik bennünk, velünk, akkor meglátjuk azt is, hogy a reális élhetőbb és megközelíthetőbb, mint azideális. Őszintébb és bizalmibb, hiszen lehetőséget teremt egy mélyebb,odaadóbb megnyílásra, önmagunk felvállalására. Megtapasztalhatjuk általa aténylegesen feltétel nélküli szeretetet és elfogadást, amelyben hibákkal együttszeretünk és szerethetők vagyunk. Lehetőséget kapunk a másik tükrében valófejlődésre, és a saját fejlődésünk révén társunkat is fejlődésreösztönözhetjük. Elengethetjük a szerepeinket, letehetjük arcainkat ésfeltárhatjuk biztonsággal önmagunkat, mert ismernek, tudják kik és mik vagyunk.Ez egy más mínőségű kapcsolat, olyan, amely mély és őszinte érzelmek menténtapad össze.
Porkoloáb-Minarik Annamária
klinikai szakpszichológus
